Mondd

Mondd, hogy felvirágozhat még ez a vasbetondzsungel Mondd, hogy örökké tartunk, mondd, hogy sosem múlunk el Mondd, ha elrontjuk, majd újból nekifuthatunk És, hogy hiába a ráncok, belül gyermekek maradunk Mondd, hogy eltemettük a múltat, mond, hogy sosem jön vissza Mondd, hogy a rég elejtett könnyeket az idő majd beissza Mondd, hogy ledobjuk a súlyokat, amiket eddig cipeltünk Hidd hát el, hogy ismeretlenhez itt a térkép mibennünk Mondd, hogy annyi minden vár ránk, amit nem is sejtünk még Mondd, hogy mi már összetartozunk, mint a rózsa, meg a tüskék Mondd, hogy változnak a dolgok, de ami fontos az megmarad És ígérd meg, hogy a semmiségeken többé nem emészted magad Mert én ott leszek mikor kellek, de persze akkor is, hogyha nem Minden vezeklő ölelésben, sok átvirrasztott éjjelen Mikor arra eszmélsz délben, hogy az ég elsötétül Mikor összeomlik a templom és amikor újból felépül Mondd, ha elrontjuk majd újból nekifuthatunk És, hogy hiába a ráncok, belül gyermekek maradunk