Hetvenkettő

Csak egy perc az életből, csak egy hang a szívemből Érzed-e mi minden múlik hetvenkét szívdogbbanással... Egy a csenddel fogy el, egy a viszhangnak felel, ahogy a gleccser jege beleroppan az óceánba. (Így tűnik el) Egy szökik az égbe - ebben csillag fénye rebben. Egy pedig a lánggal lobban el - homály issza fel. (körülöttem az éj) Beledöbben a szív, de ne félj, (körülöttem az éj) a világnak csak egy ember vagy, de Nekem a világ Te vagy! Nézd, felhők köde gomolyog ma a szívemen át! - Ölelj csak át, Veled vagyok vigyázni rád! És Én félek hova sodor engem el így a világ... - Ölelj csak át - a pillanat dobog tovább! Hát bármi vár engedj belemenekülni az ölelésbe már - Ölelj csak át, Veled vagyok vigyázni rád! Csak bújj hozzám, bújj hozzám, bújj hozzám, és vitorlázz át velem az éjszakán! Ez a dobbanás egy szó, a végső élettől búcsúzó. Ebben az dobban, ahogyan a gyermek rezzen az ultrahangon. Egy a földdel megremeg, egyet a zápor eltemet, mikor a cseppek elmossák a nevemet, amit a homokba rajzoltál. (Így tűnik el) Egy a mozdulatban szól, egy pedig elkísér, ahogy a testünk lassan elhajózik egy álom felé. (körülöttem az éj) Beledöbben a szív, de ne félj, (körülöttem az éj) a világnak csak egy ember vagy, de Nekem a világ Te vagy! Nézd, felhők köde gomolyog ma a szívemen át! - Ölelj csak át, Veled vagyok vigyázni rád! És Én félek hova sodor engem el így a világ... - Ölelj csak át - a pillanat dobog tovább! Hát bármi vár engedj belemenekülni az ölelésbe már - Ölelj csak át, Veled vagyok vigyázni rád! Csak bújj hozzám, bújj hozzám, bújj hozzám, és vitorlázz át velem az éjszakán! Perc múlhat el, nap bújhat el, szél fújhat el - Veled akkor is ott leszek Én! Tó tűnhet el, hegy dőlhet el, test törhet el - Veled akkor is ott leszek Én!