Elcsépelt, sablon reggelek
Monoton ködben repkedek
Lehajszolt, tompa emberek
Elszívják minden kedvemet
Hazaérek, otthon sincsen más
Egyhangú, szürke megszokás
Végtelen, hosszú éjszakák
Csönd, némaság
Csönd, némaság
Gondold csak el, életre kel
A sorsod jobbat érdemel
Gondold csak el, végtelenszer
Ne a jövőt, a múltat égesd el
Rájössz, hogy az miképp lehet
Mikor az első szerelmedet
Két kéz majd összekócolja
Vagy egy másik arcon csókolja
Vagy majd ha ártatlanul állsz
Feketébe öltöztet a gyász
Meg majd ha nőnek a gyerekek
De nem veled
De nem veled
Gondold csak el, életre kel
A sorsod jobbat érdemel
Gondold csak el, végtelenszer
Ne a jövőt, a múltat égesd el
Örvénylik a gyomrom attól, hogy
Isten embert alkotott
Nem tettünk semmit ellene
Mi vagyunk a mostoha gyermeke
Életünk lassan szenderül
Mellőlünk majd ellenszegül
Korántsem nyugtató ez így
Hogy egy újabb kor jöhet megint
Mostantól nincsen gondolat
Felejtsd el minden gondodat
Nincs vétel, nincsen térerő
Kelj fel, ébresztő!
Nem vagy te más, csak félember
Hogyha a múltban létezel
Kereshetsz több száz indokot
Kelj fel, nincsen térerő
Kelj fel, ébresztő!
Gondold csak el, életre kel
A sorsod jobbat érdemel
Gondold csak el, végtelenszer
Ne a jövőt, a múltat égesd el
Gondolkodj, gondold csak el
Gondolkodj jövőképekkel
Gondolkodj, gondold csak el
Gondolkodj rajta még egyszer
