Lyrics

(Mindig ez hajtott) Mondtam, hogy csináljuk meg Aztán minden úgy is lett Sokat adott el és vett Az életem nem üzlet Egy tábor mögöttem áll Egy város mindig bevár Egy földönragadt feláll Feketéből egál Kicsit pihent most a nép Nem lett kisebb a név Csak forróbb lesz a vér Üres, de megvár a tér Megint mínusz pár ember Ellenünk a rendszer Az életem egy sampler És leszarja, ha nem fair Más szekerét nem tolom Túl sokszor voltam bolond Ez már nem az a porond Bárkiét tűzre dobom Majd a víz mindent elmos De még nem vagyok álmos A rosszakarók, számos De mindegyik szélhámos Vajon meddig tart az út Ahol a sok tövis szúr? De már semmi sem lesz úgy Ahogyan volt, mert elmúlt Csak magadra számíthatsz Az úton nem ásíthatsz Azán jön egy másik harc A tényen nem másíthatsz Mindig ez hajtott Egész életemben ezért küzdöttem Rosszakaróimból erőt gyűjtöttem Elértem az álmaim, nem üldöztem Mindig ez hajtott Amit lehetett magamért megtettem A jövőmet rég elterveztem Mindig ez, mindig ez hajtott Tudod, mindig a csillagokhoz vágytam Mikor felhős volt az ég, apámat egyen ülni láttam Imák ezrei hagyták el a számat Dalaimon keresztül építettem várat Szegénynek reményt adtam A vérem sosem hagytam Kérleltem az Istent, hogy a gyengék fohászát meghalljam A pénz nem boldogít és engem nem is változtat meg, ja Ezért áldottak meg Zene a menedék Lelkem már egy oltáron Pár barát kell mellém, rosszak hiába is húznátok Egy börtön a bűnöm és két lábbal a földön Túl látok már a csöndön Mer' az Isten X-re játszik, engem nem törtök be Száz átokra száz imát küldök az ördögödre Ha az égen fény cikázik és a menny dörögne Én az utca gyermeke maradok mindörökre Mindig ez hajtott Egész életemben ezért küzdöttem Rosszakaróimból erőt gyűjtöttem Elértem az álmaim, nem üldöztem Mindig ez hajtott Amit lehetett magamért megtettem A jövőmet rég elterveztem Mindig ez, mindig ez hajtott Mindig ez hajtott Egész életemben ezért küzdöttem Rosszakaróimból erőt gyűjtöttem Elértem az álmaim, nem üldöztem Mindig ez hajtott Amit lehetett magamért megtettem A jövőmet rég elterveztem Mindig ez, mindig ez hajtott
Writer(s): Attila Lazar, Attila Széki, Luis Ghosh Jimenez, Tamás Boros Lyrics powered by www.musixmatch.com
instagramSharePathic_arrow_out