Túl szűkös volt már kettőnknek ez a talpalatnyi föld
Amit építettünk, egy perc alatt kártyavárként összedőlt
És belőlünk az idő lassan minden érzelmet kiölt
Mert a lelkiismeretem, mint egy gyufát, úgy hagytam el
Mikor tüzet kértél, mondtam, most oltottam el
Bár visszakínáltál, de tőled már semmi sem kell
Fogadd el az élet hívó szavát
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Kérlek, vidd magaddal az összes hibád
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Sarkon támasztottuk csak mi ketten a falat
Talán emlékszel a hídra, ahol megszólítottalak
Még nem néhány nap múlva a kertben megcsókoltalak
Bár visszaforgatnám a jelent, hogyha lehetne
Szerinted csak rossz, szerintem azért szép is volt benne
Nem tehetünk mást, legalább emlékezzünk erre
Fogadd el az élet hívó szavát
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Kérlek, vidd magaddal az összes hibád
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Mert én nem akarok többé gondolni rád
Köszönjük szépen
