És a levegőnk megint elfogyott
Újra megbántuk, amit késő már, ami mindkettőnknek fájt
Süket füledbe vesznek a szavaim
Mindketten vérzünk, mégis csak nekem fáj, ez lélekgyilkosság
Lehet, az idő felettünk máshogy jár
Ha az életem élnéd már elfutnál
Már semmi nem az, amit itt hagytál
Hiszen az utam végén már nem te állsz
Ahogy tintát a tű a bőrön át
A szürke valóságba tesz majd színt az a minket elnyelő vakfolt
Én már megálltam, többé nem futok
Lehettem korcs, de vak az nem vagyok
Ott van a szakadéknál a lábnyomom
Lehet, az idő felettünk máshogy jár
Ha az életem élnéd már elfutnál
Már semmi nem az, amit itt hagytál
Hiszen az utam végén már nem te állsz
Itt hagytál a sárban
Tekeredik, nehezedik, vetemedik rajtam a vágyad
Tűnj el a ködben, hogy ne is lássalak
Késekkel metszem le a szárnyadat
Nem az a heg leszek, amit az idő takar
Az a csók a szádon, mit mindenki akar
Nem akarok küzdeni, elfogadom a tényt
Te csak annyit dönts el, hol szúrod be a kést
Hol szúrod be a kést
Lehet, az idő felettünk máshogy jár
Ha az életem élnéd már elfutnál
Már semmi nem az, amit itt hagytál
Hiszen az utam végén már nem te állsz
Lehet, az idő felettünk máshogy jár
Ha az életem élnéd már elfutnál
Már semmi nem az, amit itt hagytál
Hiszen az utam végén már nem te állsz
