A hétfő hajnali személyvonat
Mindig, olyan személytelen
A fáradt arcokon, az álmos fejekben
Megszokott búcsúk emléke feldereng
A hosszú szerelvény néha felsikít
Mintha félné a közelgő állomást
A sorompónál kocsis áll, a telivérről pára száll
Lassan felébred a táj
A társaság összejön, a kalauz, csak beköszön
Nem kéri már a bérletet
Zsírpapír zörög, üveg koccan többször is
Az asszony jókat süthetett
Előkerül a kártya, de közel a végállomás
Hol magában füstölög a gyár
A kérges és erős kezek egymásnak búcsút intenek
Ki tudja, hogy mióta és hányadszor már
Egy hétig újra dolgozol, sokszor ágytól-asztaltól elválsz
Itt is van már ismerős, de este csak a szálló vár
Egy hét nem túl nagy idő, mégis hosszabb, mint száz év magány
De pénz kell, hogy épüljön otthon a szép családi ház
Ha a hét vége tér, zsebedben ott a munkabér
Újra rádtalál az állomás
Mikor haza érkezel, talán örülnek neked
De már otthon sem vagy otthon igazán
Abbahagyni nem lehet, mindig jönni, s menni kell
Te is tudod, ez a szerep jutott rád
Az életed az óra, s te magad vagy az inga
Nem lehet, az nem lehet, hogy pihenni megállj
Így hát újra dolgozol, sokszor ágytól-asztaltól elválsz
Itt is van már ismerős, de este csak a szálló vár
Egy hét nem túl nagy idő, mégis hosszabb, mint száz év magány
De pénz kell, mert nősül a nagyobbik fiú nemsokára már
Így hát újra dolgozol, sokszor ágytól-asztaltól elválsz
Hiába van már ismerős, de este csak a szálló vár
Egy hét nem túl nagy idő, mégis hosszabb, mint száz év magány
De pénz kell, hogy fönntarthasd a boldog élet látszatát
