Nevedet Súgom

Egy napon elgáncsol - ez a vétked - a harag vagy a bánat Hol benned azelőtt szív volt, - lecserélted - egy kő hidege árad És az a kő csak nő, - nem is érzed - akár egy néma lárva Mintha már te lennél ő, - ez a véged - örökre kőbe zárva Ó, ki vak marad a jóságra, ássa egyedül a sírját! Nevedet súgom kőbe, így követellek tőle Hitem új inget húz rád, szívmelegébe bújj át! Még körözöl, járkálsz, - visz az átkod - de süllyedő a lépted Kiáltanál, ha szólhatnál, - szájad tátog - de mélybe húz a lényed Elevenen holttá válsz, - ne reménykedj! - magába végül ő szív Szabadulni hogy bírnál? Elemésztett! - nem enged fel a kőszív Ó, ki vak marad a jóságra, ássa egyedül a sírját! Nevedet súgom kőbe, követellek most tőle Hitem új inget húz rád, szívmelegébe bújj át! Nevedet súgom, a követ egy hang járja át. Ugye, érzed? Nevedet súgom, hogy ez a hang tegyen csodát Nevedet súgom, az ima kőszívedbe száll. Gyere, ébredj! Nevedet súgom, hogy eleresszen a halál Hogy vakon is idetalálj - hozzám!