Jól van, ok, csináljuk! Jól vagyok. Kizárom mind,
A bent hibásan eltemethetetlen démonok
helyettük boldogabbat írok, bólogatsz.
Hiányzol, nem lehetsz, helyettünk is én vagyok
És nem lesz senki más, és végül én se.
Nincs hibás, se Te, se Én se, Senki.
Csak a hiba van önmagában.
Én se, Te se, Ti se, se Ők, se MI! SEM MI!
SEMMI SEMMI SEMMI!
Nem hagyom! Hiába fojtogat belülről, minden pórusommal érzem azt,
hogy egyszer vége lesz
Hogy úgyis vége van, nem fog a mélybe húzni, mától a SEMMI éltet
Semmitől se félek már!
Hagyom, hogy a végtelen repítsen a hátán,
az üveghegyen túl az Óperencián
Semmitől se félek már!
Hagyom, hogy a végtelen repítsen a hátán,
az üveghegyen túl az Óperencián
Túl a parttalanság érzetén, magamra mint az óceánra gondolok
Ha befelé nézek is, kilátok:
pontszerűen végtelen - tökéletlenül hibátlan
Eldobott kavics gerjeszti a semmit azzá, amiből vagyunk
A kérdés hajtja: megtanulni azt, hogy nincsen válasz
Hagyja rám, miközben ráhagyom!
Semmitől se félek már!
Hagyom, hogy a végtelen repítsen a hátán,
az üveghegyen túl az Óperencián
Vártam már a pillanatra rég, hogy négyszemközt legyünk, te meg èn!
Ahhoz, hogy én legyek, te kellesz, ahhoz, hogy te, meg én
De nyugodj meg, nem kérek semmit számon rajtad,
tudom, hogy te sem fogsz számon kérni SEMMIT.
Mert nincs külön olyan, hogy te meg én, ahhoz hogy én legyek,
te kellesz... ahhoz hogy Te, meg Én
