Ágason, fákon és lombokon
Ördögi hárfazenét muzsikál
A mocsárszagú nyár
Az ősanya földszagú ágyán pilled
A törtszívű vándor
Mint szárnyszegett gólyamadár
S néha nyitja szemét
S feje pilled
Tán veszve az út
S vele minden
Ha erőd a reményhez sincsen...
Ha nincs remény...
Ha nincs remény...
Ha nincs remény...
De a nap halotti maszban, mint éj
Ma színházat játszik s épp színpadra ér
S a tények jószívű doktoraként
Lekacsint rá, sunyin hordja szemét és szól:
Míg a Föld pokol országrészein el nem tűnik a baj
Kicsinyes panaszodról Vándor
Ne beszélj
És soha se féljél
Soha se félj
Soha se félj
Soha se féljél
Soha se féljél
Soha se féljél
Soha se féljél
Míg a Föld pokol országrészein el nem tűnik a baj
Kicsinyes panaszodról Vándor...
Ne beszélj
És soha se félj
Soha se féljél
Soha se félj
Soha se félj
Soha se féljél
Soha se félj
Soha se féljél
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
Soha se féljél!
