Éj

Vágják a majtényi erdőt, Kerítik az új temetőt. Viszik szegény legényeket, Katonának mindegyiket. Összegyűjtik mindahányat, Kinek vessünk holnap ágyat? Hiába ácsorgunk sírva, Tudom, sose hozzák vissza. Ne vígadjon senki azon, Babámat ha búcsúztatom. Ver a zápor, a csapáson, Ha ma rajtam, holnap máson. Állj meg babám még egy szóra, Csak még egy utolsó csókra. Mennék véled idegenbe, Galícia közepébe. Ottan vagyon hét kaszárnya, Mind a hétnek ezer ágya. Ott alusznak a legények, Még álmukban is szegények. Azt álmondják, hogy már késő, Mer' az idegen az első. Úgy alusznak jól bezárva, Kalickában rab madárka. Én ott véled nem alhatok, Kapujáig sétálhatok. Ablakait tekintgetem, Mikor hajolsz ki egyiken? Ha kihajolsz mégsem látlak, Magas falán nem talállak. Rózsa fut fel a tornyáig, A babámnak ablakáig. Rózsa rósza, piros rózsa, Rejtsd el szívem virágodba. Vidd el néki a magosba, Ha megkapná, megnyugodna. Tudd meg tőle: mitől beteg, Illatoddal vígasztald meg. Hozd el onnan üzenetét, Hiába várom levelét. Azt üzeni: nem eresztik, Meghasad a szíve estig. Ha meghasad elföldelik, Idegen földbe temetik. Hol keressem, hol van sírja, Hová boruljak zokogva, Hol találom haló porát, Hová ültessem virágát? Világ, világ, cudar világ, Hol terem jó mogyoróág? Ha levágom elindulok, A hazámig bujdokolok. Idegenek, idegenek, Hagyjátok, hogy én is éljek! Ha már itt ültök miköztünk, Hagyjátok, hogy mi is éljünk!